top of page
A G2S SÍISKOLA elnevezésében újszerű, ellenben tulajdonosai, Máté József és Pásztory Gábor, sok-sok éves tapasztalattal a hátuk mögött rutinos oktatónak számítanak a szakmában.
 
Végre lehetőségünk  nyílt, hogy kizárólag a tanulni vágyók igényeinek megfelelő környezetet alakítsunk  ki, ugyanis a Római-parton, a Nánási út 51. környékén, egyetlen árva domb sem található. Ez sikerült is. Rögtön két pálya is megtalálható nálunk a G2S SÍISKOLÁBAN. A nagyobbik egy majd 50mX14m-es, a kicsi pedig egy 14mx5m-es pálya. Ezt utóbbit sikerült úgy megépíteni, hogy a felette található nagyobbik pálya egy vízmentes tetőt képez. Így elmondhatjuk, hogy ez egy egyedüálló, esőmentes tanuló lejtő! 

Célunk az „ észrevétlen „ tanulás.
Mozgásformákat, izom összehúzódásokat és ernyesztéseket tanítunk, amelyek megfelelő használatából alakul  ki a helyes símozgás.
A civilizációs ártalmaknak köszönhetően sokkal mozgásszegényebb környezetben él a mai ember. Ennek következtében nem elegendő síelni tanítani a kicsiket és nagyokat. Nem véletlen pl. hogy a síelés kapcsán a helyes járással is foglalkozunk tematikánkban.
Minden ember más. Más a testfelépítése, más az idegrendszere, az ideg-izom kapcsolatai, a habitusa… Ezt mi mind figyelembe vesszük, így válik egy csoportos óra is egyénre szabottá!
Annak ellenére, hogy „ tudományosan „ gondolkodunk a sí mozgás tanulásáról, tanításáról, ez oktatóink munkáján nem vehető észre,  a hozzánk járó vendégek számára láthatatlan.
Minden gondolatunknak és tevékenységünknek egy a vége: TANÍTANI és SZÓRAKOZTATNI!

Nem csak egy síiskola vagyunk!
Ha hozzánk jössz, egy csapathoz fogsz tartozni, ahol gyermek és felnőtt is egyaránt jól érzi magát!
bottom of page